Dalszöveg

az északi fényben fürdik a lélek, tovább is mennék, de nem kéne
nagyokat inni, valaki sírni, közel magadhoz eltévedt.
milyen a jó bor, kérek egy kortyot, kínál az élet mindennel,
az, amit érek, már mindennek vége törödj magaddal vesztére.

annak a halnak, hiába martad, tudod az élet elvégre
nem olyan vészes, valaki éhes, miért akartad mindennel
talán, ha szólnál, ott van a torkán, állok egy felhőn és szétnézek
zakatol tompán, lassan és lomhán, az utolsó ember is ténfereg.

magába szalad a táj,
most mondd, hogy mit kívánsz,
esik a holdon az ég,
hozzál nekem egy felest még!

hogyha egyetlenegyszer is gondoltál már rá, ordítani tudnál annyira fáj
sohasem hitted, de megtörtént érzed, már gyenge az ember, túlélni kár

magába szalad a táj,
most mondd, hogy mit kívánsz,
esik a holdon az ég,
hozzál nekem egy felest még!

ezernyi könnycsepp szántja az eget
miért nem jöttél, vártalak téged
szeretlek élet, a többi nem kéne
az északi fényben fürdik a lélek.

Ősi éjjel, kéklő füstben
Messzi csillag fénye száll
Háztetőkről hívlak téged
Társad legyen holdsugár

Fák az égnek, szél a hajnak
Só a földnek, tűz a napnak
Fény a holdnak, füst az éjnek
Víz a sebnek, érkezz lélek

Tölgyben érlelt barnamézsör
Fellobban a máglyaláng
Összeér a krétaporkör
Száraz búza magja vár

Fák az égnek, szél a hajnak
Só a földnek, tűz a napnak
Fény a holdnak, füst az éjnek
Víz a sebnek, érkezz lélek


Tűz mélyéről átderengő alakok
Régi ének, lassú dobszó, szóljatok
Levélzúgás, ág törik, patak csobog
Titkos léptek, látlak téged, szél suhog, a láng lobog

Fák az égnek, szél a hajnak
Só a földnek, tűz a napnak
Fény a holdnak, füst az éjnek
Víz a sebnek, érkezz lélek

Ma jó volna kicsit messze menni
– nem örökre, elég egy kiskabát –,
csak pár üres órát zsebre tenni,
s úgy futni járatlan utakon át.

Elveszni, mint kit nem is keresnek,
csak áttűnni titkon, mint őszbe a nyár.
Csuklómon – tik-tak – vernek a percek,
indulnom kéne, mert valami vár.

Ma közel a távol, megérintem,
s lábamhoz ülnek sosem járt helyek,
egyikük máris fogja a kezem,
lehet, egy pár napra vele megyek.

Hívnak a messzik, a holnemvoltak,
ma zavar a máskor jól eső csönd,
még ma jöjjön el hozzám a holnap,
kicsi és szűkös most nekem a Föld.

Ma olyan, mintha nagy vihar jönne,
vajúdó ég alatt rohan a szél.
Kitárt karokkal állok elébe,
vigyen el messze – ha hazakísér.

Beleszerettem az ördögrájába
Semmi sincs, ami így megrázna
Semmi sincs, ami így rám ülne
Megfogott a tintahal bőre

Kívül rekedtem a retek küszöbén
Nem lépek túl a köbgyök örömén
Nem lépek ám, májak a hasfalán
Spirálban búg a csigalány

Vágyom rá - jatt picit kevés
Vágyom rá - javíthatatlanul

Kívül rekedtem a retek küszöbén
Nem lépek túl a köbgyök örömén
Nem lépek ám, májak vagy vese tán
Velem búg a búgócsigalány

Anaerob baktérium vagyok
Legalábbis azt mondták a nagyok
Marginális búgócsiga vagyok
Csíkjaimon spirál nyoma forog
forog
forog

Vágyom rá - jatt picit kevés
Vágyom rá - javíthatatlanul
vágyom rá - jár a vágyam
vágyom rája - ja ja ja

Én itt vagyok a föld alatt, várok rád
Egy formálódó gondolat, gyere hát
Csak kövesd a szívárvány sugarát egy életen át
És megtalálsz

Egy manó ásott el, hogy meg ne lelj
Sziklák közé, homokba rejtett el
Remélve, hogy eltemet a hely, de te érkezel
És megtalálsz

Halld a hangom, 'hogy az éjben szól
Halld a hangomon a parancsszót
Hogy rajtam kívűl mást ne láss
Egész éjjel magányban áss
És megtalálsz

Gyökerek és fű alatt várok rád
Hajnalpírban sivatag, gyere hát
Harmatcseppben szivárvány a szemeden át, a szemeden át
És megtalálsz

Vulkánok és hegyek közt te érkezel
Óceánon és tengeren, bár éhezel
Remélve, hogy felfedez a hely, hol ott a jel
És megtalálsz

Halld a hangom, 'hogy az éjben szól
Halld a hangomon a parancsszót
Hogy rajtam kívűl mást ne láss
Egész éjjel magányban áss
Halld a hangom, 'hogy az éjben szól
Halld a hangomon a parancsszót
Hogy rajtam kívűl mást ne láss
Egész éjjel magányban áss
És megtalálsz

Éjjel-nappal és tűzön át
Erdőn, mezőn és folyamon
A parancs így szól, csak engem láss
És engem keress az utadon

Halld a hangom, 'hogy az éjben szól
Halld a hangomon a parancsszót
Hogy rajtam kívűl mást ne láss
Egész éjjel magányban áss
És talán
Megtalálsz

(Jeszenyin Szergej Alekszandrovicsnak)

Elkártyáztam a gyenge szívem,
suhogasd le a szoknyád, hajnal!
Pálinkát lehelek rád szeliden,
megháglak nehezen, halkan.

Jöjj, Oroszország, vodka-virág,
nevetés nékem a véred,
pince-fehérek a volgai fák,
tejszínű, szűz ez az ének.

Lebukik fejem és úgy zokogok,
haloványul bennem a bánat,
veretik körülöttem az ősi dobot,
szaladok, hajnal, utánad!

Ez a csont-pufogás, ez a hanti rege
hitemet hirdeti híven,
kataton bálvány, légy fekete,
hiszen elkártyáztam a szívem!